6 éven keresztül szerveztem (vagyis inkább koordináltam) a vízitúra kupa versenysorozatot, 6 év alatt legalább 40 vízitúra versenyen vettem részt, legtöbbször csak szervezőként, szpíkerként, ritkán kedvenc kategóriámban (Túrakenu 1) indultam, csak a móka kedvéért.
2 év kihagyás után lett egy szabad szombatom, leugrottam Dunakeszire, beneveztem a VTK 1 fordulójára, szintén (túra)Kenu 1 -ben, persze a rövid távra.

Henrik.

A meglehetősen nyomorúságos esős szürke idő ellenére meglepően sokan álltak a rajthoz. A résztvevők nagy részét már nem a vízitúrások adják, de számtalan kajakos sportoló hozta, a létszámot… Dunakeszi jó módú település, azt a hátrányát, hogy vízitúrás lehetőségei csekélyek a felújított part szépsége és a szervezés minősége ellensúlyozta. Állandó TV közvetítés, óriási kültéri ledfal, tökéletes hangosítás… így illik ezt Dunakeszin.
Jómagam rajt-cél győzelmet arattam, hisz kategóriámban senki sem indult

(Persze ilyenkor azzal vigasztalom magam, hogy senki sem olyan bátor, hogy egyedül kenuzzon…-ami nyilván nem igaz)

A verseny után minden folottul lezajlott, ahogy annak lennie kell, délután 4-re már nyoma sem volt annak, hogy ott verseny zajlott napközben.
A szám íze azonban keserű maradt, leírom, remélem nem bántok meg vele senkit sem – nem lesz népszerű, de mivel született dunakeszi vagyok, nem állom meg, hogy ne tegyem…:


4200 Ft nevezési díjért sem pólót sem érmet nem kaptam (érmet én azért nem, mert egyedül voltam a kategóriámban, ezt persze nem igazán értem, hisz érem jut mindenkinek, minden kategóriában – és maradt is egy csomó, ahogy láttam. Magamtól nem sajnálom, de egy családi kenus csapat megérdemelte volna…pl.).


A Vízitúrás Kupa póló hiánya azonban furcsa volt. Hosszú évek óta gyűjtögeti a túrás társadalom ezeket, kincsként őrizve ezt. Ez emlék és megtisztelt is a részt vevők felé… Ennyi pénzbe bele kellett volna férnie.
A szervezők vezetője mindent megtett azért, hogy tájékoztasson, ám sajnos a segítő személyzet – tisztelet a kivételnek – fancsali arccal ülte végig az egészet, szemmel láthatóan hátuk közepére sem kívánták. Akik több 100 km-t utaznak, örülnek egy kedves mosolynak (ráadásul óriási szervezőgárda volt, anno 3-4 ember lenyomott egy ennél nagyobb eseményt)


Hiányzott a dobogó, a lehetőség, hogy a csapatok együtt egymásnak gratuláljanak. Igen, esett az eső, de ez jár mindenkinek…ez egy sportegyesületet tekintve nagyon furcsa.


Az oklevelek megírása gyorsan ment ugyan, de a töltő tollal odafirkantott nevek és kb. eltalált kategóriák sajnos szintén nem díszítették az eseményt:(
Fura volt az is, hogy miközben próbálták átadni az érmeket, pakoltak, kukákat tologattak a versenyzők között – de persze ez nyilván csak a rossz logisztika eredménye.


A VTK ezen a hétvégén átcsapott egy instant kajak-kenu sportversenybe, amit rendkívül sajnálok. Az egészet betudom az esőnek…
A résztvevőknek gratulálok, és külön öröm, hogy a kemény mag egy tizede megjelent a rendezvényen