Idén (2022) lesz 30 éve, hogy a magyar kormány egyoldalúan beszüntette a nagymarosi vízlépcső építését, elindítva ezzel egy olyan folyamatot, amely a Duna eltereléséhez vezetett. Viszont nem épült meg a nagymarosi mű, a táj érintetlen maradt és átemelés nélkül le tudunk evezni Zebegényből Vácra… s ennek nagyon örülünk!  Az alábbiakban egy kis összefoglaló a történésekről

Az előzmények

A Duna érintett szakaszának szabályozása nem új keletű probléma, már a XX. század első felében megfogalmazódott az igény mind a hajózás, mind az energetikai szempontból egyaránt jobban hasznosítható Dunameder fejlesztésére, egy jól működő vízlépcsőrendszer kialakítására. A Duna ezen szakasza síkvidék jellegű, az erőművek meghajtásához a megfelelő vízmennyiséget nem lehet a domborzati viszonyokat felhasználva vízoszlop formájában biztosítani (lásd. a hegyvidék jellegű folyók duzzasztási lehetőségei), itt az erőmű előtt hatalmas mesterséges tavakkal lehet a megfelelő méretű vízmennyiséget biztosítani. Az első erre vonatkozó terveket az 50-es években Dr. Mosonyi Emil professzor által vezetett csapat vetette papírra a BME-n, ezek azonban az akkori környezetvédelmi, ökológiai és leginkább politika okok miatt számtalanszor megváltoztak.

1963 áprilisában a Magyar Népköztársaság és Csehszlovák Szocialista Köztársaság megállapodtak abban, hogy közös beruházási programot dolgoznak ki a Bős-Nagymarosi vízlépcsőrendszer kialakítására. A végleges tervezet 1973-ban készült el, a programot a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormánya 1974. januári határozatával, a Magyar Népköztársaság kormánya pedig 1974. februári határozatával fogadta el és engedélyezte a beruházás előkészítését. A felek a megvalósítás érdekében ún. Közös Egyezményes Terv kidolgozásához kezdtek, ezt 1976. május 6-án kormányközi egyezmény rangra emelték.

1977. szeptember 16-án került sor a két állam közötti szerződés kötésre, melyet a Magyar fél 1978. évi 17. sz. törvényében ratifikálta. A 77-es megállapodás rögzítette azt is, hogy a jövőben a mesterséges Bős-re vezető csatorna kapja a teljes vízhozam több mint 90%-át. A szerződő felek kötelezettséget vállaltak arra, hogy az energiatermelő berendezéseket 1986-1990. között helyezik üzembe.

Hogy működött volna a Bős-Nagymarosi vízlépcsőrendszer?
Elemei: Dunakiliti felett lévő mesterséges tározó, a Dunakiliti duzzasztómű, az üzemvíz csatorna és a Bősi (Gabcikovo) duzzasztómű

A Bős-Nagymarosi vízlépcsőrendszer terve szerint Pozsony alatt létesült volna a mesterségesen duzzasztott tározó tó. Innen a Dunával párhuzamos, csehszlovák területen kialakított üzemvíz csatornába vezetett a terv szerint a víz útja. A Duna vize a mesterséges csatornán keresztül a Bősnél (Gabcikovo) emelt gát turbinái segítségével villamos energiát termel, végül Szapnál (Sap) visszatér a Duna eredeti medrébe. A dunakiliti duzzasztómű az áramtermelés mellett a víz elosztásában játszott volna szerepet.

A „csúcsrajáratás”

A bősi erőmű nem folyamatosan, hanem ún. „csúcsra járatva” termelte volna az áramot, ami a következőt jelentette volna: naponta kétszer engedik rá a turbinákra a vizet, mely egy árhullám formájában jelentkezett volna egészen Nagymarosig, ahol is az árhullámot az oda tervezett duzzasztó és a felette elterülő szintén mesterséges tó mérsékelte volna.

Kezdődnek a problémák

Jelentős gazdasági nehézségek hatására 1981-ben államközi tárgyalások kezdődtek a beruházás elhalasztásáról, esetleges elhagyásáról is. 1983-ban Prágában a két fél együttesen aláírta a beruházást 5 évvel időben eltoló szerződést, ugyanitt állapodtak meg a végső befejezés új időpontjáról is, mely 1995 lett. Ezt később Budapesten 1989. február 6-án 1994-re módosították. A beruházást mindkét fél hitelből biztosította, 89-re a Csehszlovák oldalon megépültek a töltések, hazai oldalon épült a dunakiliti duzzasztó és nekiálltak a nagymarosi műtárgy építésének is.

A 80-as évek közepére nyilvánvalóvá vált, hogy önerőből a magyar fél nem tudja a beruházást folytatni, ezért 1986-ban egy osztrák céggel a Dunakiliti műtárgy, míg egy jugoszláv céggel az alvízcsatorna kotrási munkálataira kötött szerződést, speciális hitelkonstrukció (osztrák bankkölcsön) formájában.

A környezetvédelem és a politika közbeszól

A világban egyre nagyobb teret nyert és egyre erősebb lobbierőre tett szert a környezetvédelem, amely új szemléletmóddal közelítette meg a beruházásokat, az anyagi javak felhalmozását. Megszületett a fenntartható fejlődés fogalma, egyre nagyobb igény merült fel a természeti környezet megóvására. (ENSZ Közgyűlése által 1982-ben elfogadott Természeti Világkarta, valamint az ENSZ Környezet és Fejlődés Világbizottságának ‘Bruntland jelentés)

Ez a tendencia szükségessé tette a Bős-Nagymarosi vízlépcsőrendszer ilyen szempontú felülvizsgálatát is. Az MSZMP (Magyar Szocialista Munkás Párt ) felkérte a MTA-t (Magyar Tudományos Akadémia) egy bizottság alakítására és a beruházás környezetvédelmi-szempontú felülvizsgálatára, mindezt 1981-ben.

Az MTA bizottságának jelentése 1983-ra készül el. E-szerint „az Egyezményes Terv a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer ökológiai hatásaival és következményeivel átfogóan nem foglalkozott. Nem készült olyan felmérés, amelyben e fontos témakör műszaki, ökológiai, ökonómiai és ezzel összefüggő kockázati kapcsolatait egy rendszerben és kölcsönhatásaiban vizsgálták volna. A felsorolt és fel nem sorolt tényezők együttes számbavétele alapján a Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége a beruházás jelentős időbeli elhalasztását, az indokolt tartalmi változások érvényesítését, de leginkább annak leállítását tartja indokoltnak.” A jelentést az MSZMP természetesen ekkor még politikai okokból figyelmen kívül hagyta.

A nagymarosi építkezés megindulásakor az építkezést ellenzők hangja is felélénkült, egyre többen tiltakoztak civilként is az építkezés és a későbbiekben a csúcsra járatás miatt várható negatív környezeti hatások ellen.1984-ben megalakul a Duna Kör szervezet, mely az MTA jelentés figyelembevételét támogatva élharcosa lesz a beruházás környezetvédelmi szempontú felülvizsgálatának később már a teljes beruházás leállításának. Nyílt levelekkel, előadássokkal, tájékoztatókkal segíti megértetni a lakossággal a környezetvédelmi problémákat. Természetesen így visszatekintve a rendszerváltást közvetlen megelőző időkre, jó lehetőség volt a rendszerváltást és a többpártrendszert támogató erők számára, hogy politikai fegyvertényt kovácsoljanak a Bős-Nagymaros kérdéséből.

A magyar fél kilép – a C variáns épül a szlovák oldalon.

1988-ban még a kormány a nagymarosi építkezés folytatása mellett dönt, ám a megerősödött környezetvédelmi és egyúttal politikai akarat hatására 1989. május 13-án azonnali hatállyal felfüggeszti a nagymarosi építkezést, melyet a Parlament is jóváhagy. A csehszlovák fél 1989 októberében egy miniszterelnöki találkozón kéri a magyar építkezés folytatását, ellenkező esetben kilátásba helyezi az ún. „C variáns” építésének elkezdését, a magyar állam pedig további felülvizsgálatot és tárgyalásokat sürget. Éveken át folyamatos és eredménytelen tárgyalások folynak a magyar és csehszlovák fél között, miközben a bősi komplexum tovább épül. A magyar kormány 1992. május 25-én felmondja az 1977-es államközi szerződést.
Eközben a csehszlovák oldalon tovább folyik az építkezés, a magyar fél kilépése miatt kényszerhelyzetből már az ún. „C variáns” építik, méghozzá egy olyan duzzasztót, mely a már megépült dunakiliti duzzasztóművet hivatott kiváltani. Ez a műtárgy a dunakiliti feletti szakaszon épül, ahol a folyó mindkét partja csehszlovák oldal, mindez Dunacsúny-nál.

A „papírtigris felüvölt” – épül a C variáns tovább épül.

Egyes akkori hazai szakértői vélemények tagadták azt a tényt, hogy a csehszlovák fél építené a C variánst és ez által beigazolódna a legnagyobb félelem, miszerint egyoldalúan elterelnék a Dunát, elvéve a magyar Duna-ág vízbiztonságát és veszélyeztetve a teljes Szigetköz vízi élővilágát és ökológiai egyensúlyát. Mindezek mellett a dunakiliti duzzasztó kiiktatásával teljesen kikerülne ugyan is a magyar fél kezéből az irányítás – a csap amely a vizet engedi a szigetközi Dunába elérhetetlen lenne számunkra.

Az építkezés és az elterelés előkészületei eközben javában folytak, a szigetköziek már 1991 novemberében észlelték és jelezték a kormány felé az építkezést, azt hogy teherautók ezrei dübörögnek a szlovák Duna partján, de hazánkban néhány jelentős lobbierőt képviselő szakértő ezt csak nyomásgyakorlásnak vélte ezt szlovákok részéről, úgynevezett papírtigrisnek titulálták az elterelés fenyegetését.

(Vargha János Duna-kör alapító akkori televíziós nyilatkozatából is ez derül ki, aki azt állította, hogy szemfényvesztés az építkezés, dr. Hajósy Adrienne kormányfőtanácsos, geofizikus pedig határozottan kijelentette, hogy nem fog megépülni a „C variáns”).

A szigetközi szakemberek azonban pontosan tudták, hogy ha megvalósul a „C variáns” és a Duna elterelés, már nem lesz idő a pereskedésre, mire a nemzetközi bíróságok döntenek, a szigetközi természet visszafordíthatatlan károkat szenved. A szigetközi vízügyi szakemberek idejében elkészítették a probléma megoldására vonatkozó terveket, melyeket természetesen figyelmen kívül hagytak.

A Duna elterelése és hatása.

1992 szeptemberében a helyi szakemberek már látták a problémát, szinten napi pontossággal megjósolták volna az elterelés időpontját, de hiába javasolták a dunakiliti duzzasztómű befejezését, ez akkora már lehetetlennek bizonyult. A Duna elterelése 1992. október 24-én megkezdődött. Dunacsúnynál, a Duna 1851,75 folyamkilométerénél, mintegy 40 kilométer hosszúságban csehszlovák területre terelték a Dunát, beigazolva ezzel a legnagyobb félelmünket a „C variánssal” kapcsolatban. A szigetközi mellékágrendszer ágai gyakorlatilag azonnal kiszáradtak, bennük csak mutatóban maradt víz. Szerencsére a vízügyi szakemberek azonnal megkezdték a károk elhárítását, különböző vízügyi beavatkozásokkal próbáltak valahogyan vizet varázsolni a kiszáradt ágakba.

Kárelhárítás különböző módokon

A vízügyi szakma azonnal látta, hogy mederduzzasztással, gravitációs elven lehet a vizet észszerűen és gazdaságosan visszajuttatni a kiszáradt ágrendszerbe, ezt 1993 májusában modellkísérleti vizsgálatokkal el is kezdték vizsgálni és ki is alakították az optimális tervet. Ennek ellenére a politikai akarat a haszontalan és környezetszennyező dízel üzemű szivattyús vízpótlást támogatta teljesen érthetetlen okokból. A több száz millió forintos költség ellenére a kísérlet kudarcba fulladt, ezért 1995-re a Vízügyi Igazgatóság végre engedélyt kapott az eredeti terv megvalósítására – a duzzasztásra.

A megoldás – fenékküszöb dunakilitinél

1995 májusában megindult a fenékküszöb építése Dunakilitinél. A Duna teljes szélességében létesítettek egy betontömbökből álló duzzasztást, mellyel több mint 4 méteres szintemelkedést értek el. Ennek hatása egészen Rajka településig érzékelhető volt. Ez a szakasz a Szigetközi-mellékágrendszer legfelső szakasza. Innen a megoldás már viszonylag könnyen adta magát, mesterséges átvágásokkal (oldalbukókkal) új utat biztosítottak az ágak vízpótlásának, mindezt gravitációs módon. Ez a víz „felülről” lezúdulva végigáramlik a teljes ágrendszeren, amihez persze kellett átalakításokat végezni, mesterséges átvágásokat, csatornákat, duzzasztásokat létesíteni, össze kellett kötni az ágrendszereket egymással, de ezek után az 50-es évek vízszintjét és jellemzőit sikerült elérnie a szakembereknek az eltereléssel érintett ágakon.

Utóhatások – a Dunaszaurusz.

A politikai és környezetvédelmi vélemények ellen szólt a vízügy szakmai véleménye, melyek meggondolatlannak titulálta a dunakiliti duzzasztómű be nem üzemelését és a szerződés teljes felbontását, ezzel úgymond belekényszerítve a szlovák felet a „C variáns” elkészítésébe. 1997-ben a hágai Nemzetközi Bíróság mindkét felet elítélte, hazánkat a szerződés felbontásáért, a szlovák felet pedig a C variáns üzembe helyezéséért. Ez után közvetlenül az akkori kormány tett politikai lépéseket a két fél közötti együttműködés kialakításáért. A Horn-Meciar paktum értelmében a magyar fél gátat épített volna a Dunakanyarba, a Szlovák fél pedig biztosította volna a 7.5% vízhozam átengedését, ám az ez ellen fellépő tüntetések ezt megakadályozták. Ekkor kapta a vízlépcső a Dunaszaurusz nevet a tüntetőktől.
A párbeszéd az óta is folyamatos, kisebb nagyobb időbeni kihagyásokkal egyeztetések folynak a témában, ám a nagy volumenű beruházások már nincsenek napirenden.

Felhasznált irodalom:
https://www.szigetkoz.biz/jog/szerzodes/felmondas1992may19.htm
https://hu.wikipedia.org/wiki/B%C5%91s%E2%80%93nagymarosi_v%C3%ADzl%C3%A9pcs%C5%91
https://beszelo.c3.hu/cikkek/a-duna-kor-hirei
https://www.youtube.com/watch?v=cabDgtFwM8Y
https://www.szite.hu/hun/duna_eltereles_25_evfordulo.html

Összeállította: Klemencz Henrik