… csapatunk lelkes híve nem csak a rövid, családias, hanem a komolyabb, hosszabb, nagyobb igénybevételű vízitúráknak is. Ilyen volt a tavaszi “Végig a Szigetközön” eseményünk és ilyen, az őszi “Végig a Csallóközön” is.
37 km, 10 óra vízen, számtalan átemeléssel. Ez volt november 9-én.
Végigtoltuk a Csallóközt… kicsi csalással, ugyan mert a végén már sötét volt mint a ‘belső zsebben‘. Egy viszonylag nagy csapattal (6 kenu 2 kajak) túráztuk végig a Duna csallóközi-mellékágrendszerét is (tavasszal ugye a hazai oldalon jöttünk végig teljes egészében). Igaz ugyan, hogy csaltunk, mert elkezdett sötétedni, így a bodaki-kapun kiemeltünk az Öreg-Dunára, de a lényeg megvolt… teljesen az elejétől indultunk és az árvai-zárásnál visszatértünk Ásványráróra. Igen furán néztek ránk a horgászok, amikor már-már vaksötétben megérkeztünk a Dunáról, de a 9 átemelésben és kenuval-fáramászásban csurom vizes vízitúrázók láttán minden bizonnyal azért megsüvegeltek minket. Persze ez nem egy IronMan sportteljesítmény, de azért mi büszkék vagyunk magunkra.
A csapat a Bodaki-kapunál
Külön öröm, hogy több túraszervező barátunk is jelen volt (Explorer, VíziTök Vízitúra…) fantáziát látva a nagyszerű és érdekes túraútvonalban.
Ha vagányak vagytok, jövőre elviszünk Benneteket is!
S ahogyan megszokhattátok, a szállást, meleg vacsorát (életmentő) és a kenukat az ásványrárói Part Camping biztosította…